Miért?
A Café Flowbrands azért jött létre, hogy csúcsteljesítményre képes márkákat és szervezeteket építsen azoknak, akik többre vágynak, akik növelni szeretnék vállalatuk értékét.
Új világunkban a munkahelyeken élmény dolgozni, az ott előállított szolgáltatásokat és termékeket ugyanarra az élményre alapuló rajongói közösségek tagjai vásárolják. Az innovációt és a kiemelkedő minőség előállítását belső motivációjuk által vezérelt emberek és közösségek hozzák létre. Működésünket, eredményességünket és a környezetünkre gyakorolt hatásunkat identitásunk és küldetésünk tisztasága határozza meg. A fogyasztói társadalom és a piaci verseny tüzelte anyagiasság és felelőtlenség korszakát a szemünk előtt váltja fel a bizalom, az elkötelezettség, az elhivatottság, a tudatosság és a felelősségvállalás korszaka.
Mi ebben az átmenetben szeretnénk szerepet játszani.
A válságból kifelé vezető út, és a hosszú távú fejlődés alapja szerintünk a szervezet erejéből és lendületéből táplálkozó erős márka-közösségekben rejlik.
Ma egy vállalaton belül az üzletet, a kultúrát és a márkát külön helyeken, más osztályok, igazgatóságok és tanácsadói csoportok kezelik. Külön emberek, külön nyelvek. Úgy véljük, a változáshoz megfelelő kommunikációra, megértésre, türelemre, nyitottságra, és leginkább együttműködésre van szükség.
Az üzleti célokat, a vállalati kultúrát és a márkát kell egységbe, harmóniába hoznunk, hogy a vállalatok kihozhassák magukból a legtöbbet: sikeresebben működjenek, az ott dolgozók elégedettebbek, a fogyasztók boldogabbak legyenek.
Hogyan?
Magyarország legnagyobb kommunikációs ügynöksége, a Café Communications és legnagyobb szervezetfejlesztési tanácsadója, a Flow Csoport fogott össze, hogy több évtizedes tapasztalatunkkal, külföldi gyakorlatunkkal közösen valódi megoldásokhoz segítsük ügyfeleinket.
Mit?
A Café Flowbrands márkatervezők és szervezetfejlesztők csapata. Ügyfeleinkkel együtt-gondolkodó, együtt-alkotó partnerek vagyunk.
Identitás és stratégia tervezésben, márkaépítésben és -fejlesztésben, változás menedzselésben, szervezetfejlesztésben tudunk segíteni.
Lépjen velünk kapcsolatba:
Flow Buda: 1015 Budapest, Toldy F. u. 16/c.
Telefon: +36 1 422 1714
E-mail: flow@flowcsoport.hu









