Jelen

A Flow Csoport 2011-ben ünnepelte 10 éves fennállását.

 

Stratégiai összefogásunk eredményeként mára mind árbevétel, mind tanácsadói létszám alapján a piac egyik legnagyobb szereplőjeként működünk. Partnereink között megtalálható Magyarország TOP 200 cégének többsége, többek között a pénzügyi, a termelési, az energia, az FMCG és a pharma szektorból, de az elmúlt években kis- és középvállalkozások fejlesztésében is jelentős szerepet vállaltunk. Munkánk eredményességének és a szakmai minőség fokmérője, hogy partnereinkkel sok esetben 5-10 éves hosszú távú fejlesztési projekteken dolgozunk, illetve a Flow Csoport az egyedüli tanácsadó cég, amely már négy alkalommal elnyerte a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társaságának szakmai nívódíját.

 

A Flow Csoport fejlődésének egyik titka, hogy az itt összegyűlt emberek elkötelezettek a fejlődés iránt. Sokunkat inspirál az ismeretlen, az újdonság, a növekedés. Nem várjuk meg, amíg megunjuk a jelent. Elébe megyünk a kényszerből fakadó változtatásnak – a változást mi magunk kezdeményezzük. Most is ez történik. 2010-ben FlowUP! néven elindítottunk egy széles körű változásmenedzsment programot. Ezúttal saját magunk ügyfelei vagyunk.

 

A munkánk során tapasztalt jelenségek ösztönöztek bennünket minderre. Azt látjuk, hogy az ügyfeleink folyamatosan újabb és újabb kihívásokkal küzdenek. Sokan fogalmaznak úgy, hogy cégüknél csak a változás állandó. Azt akarjuk, hogy ügyfeleink lássák: mi ott tudunk lenni mellettük. Úgy gondoljuk, ennek érdekében érdemes még az eddiginél is szorosabban együttműködnünk az ügyfeleinkkel, és érdemes együttgondolkodnunk egymással itt a Flow-n belül.

 

A FlowUP! eredményeképpen szorosabb szakmai és üzleti integrációt, szervezetileg erősebb összekapcsolódást akarunk megvalósítani tagcégeink között. Egységes ügyfélmenedzsment rendszert fogunk bevezetni, ami könnyebb eligazodást tesz lehetővé ügyfeleink számára.

 

Olyan Kiválóság Központokat hoztunk létre a szervezet-, vezetés- és működésfejlesztés egyes részterületein, amelyekben nagy tudással és tapasztalattal rendelkező tréner-tanácsadóink ügyféligényekre válaszoló, megoldás alapú szakmai innovációkon, folyamatos know-how fejlesztésen dolgoznak.

 

Most itt tartunk, és az a törekvésünk, hogy a továbbiakban is a piac legmagasabb szakmai színvonalú megoldásaival, „best of Flow” testreszabott megoldásokkal álljunk ügyfeleink rendelkezésére.

Flow Pest: 1146 Budapest, Zichy Géza u. 5.
Flow Buda: 1015 Budapest, Toldy F. u. 16/c.
Telefon: +36 1 422 1714
E-mail: flow@flowcsoport.hu
Felnőttképzési regisztrációs szám: 01-0054-06
FAT Lajstromszámunk: AL-1439
Flow Community
A Flow Csoport tagjai
ark BB Creanova HTC LET Manmore Narus